2023. április 11.
14:00 - 15:30
díjmentes, interaktív webinárium, online, Zoom alkalmazáson keresztül
ELŐADÓ
Nap mint nap tárgyalunk. Szállítókkal, külső ügyfelekkel, megbízókkal, belső ügyfelekkel (főnökünkkel, másik csapat vezetőjével), még sokszor otthonunk nyugalmában is tárgyalási pozícióba kényszerülünk a gyerekünkkel, párunkkal.
MIRŐL LESZ SZÓ?
De szorítkozzunk most csak a munka világára. Hányszor fordult elő velünk, hogy vezetőnk félbe szakított azzal, indoklás nélkül, hogy „ez egyszerűen nem működik, nem jó javaslat, következő téma”, hányszor fordult elő velünk, hogy kollégánk nem volt hajlandó együttműködni egy folyamatban, vagy ügyfelünk egyszerűen nem akart odafigyelni arra, amit mondunk, félreértéseket okozva ezzel? Hányszor éreztük azt, hogy tipikusan nehéz emberekkel tárgyalunk, akik játszanak velünk, erejüket fitogtatják, erős tárgyalási pozíciójukat kihasználják, esetleg fenyegetnek vagy nem őszinték?
A lehetséges probléma, amivel szembe kell néznünk nem csak az, hogy a másik hogyan viselkedik, hogy együtt működik -e, az ő negatív érzelmei, a tárgyalási szokásai, hanem a saját reakcióink is, amit uralnunk kell tárgyalási helyzetben.
Egy sikeres tárgyaló felismeri a játszmákat a tárgyalási folyamatban.
A jó tárgyalópartner rugalmas, hamar felfedezi, hogy milyen előnnyel jár egy megállapodás mindkét fél számára. Hajlandó elengedni eredeti elképzeléseit az együttműködés érdekében és hatalmában áll partnerré tenni a nehéz ügyfeleket, átalakítani a legnehezebb tárgyalásokat is.
Hogy mi a siker kulcsa? Nagyítónkat a célkitűzésekre, a kérdések fontosságára, az asszertív tárgyalástechnikára, és a tárgyalás anatómiájának egyéb tényezőire irányítjuk. Tartsanak velünk!
Ha meg szeretné nézni a webináriumról készített videót, a folyamatosan frissülő DFTéka szolgáltatásunk keretében megteheti.