Legyünk őszinték: csak olyat írjunk le, amit tényleg komolyan is gondolunk. Ne azért adjunk visszajelzést, hogy hízelegjünk, vagy vigasztaljuk a másikat. Az őszinteségnél nincs kifizetődőbb dolog hosszú távon, kiváltképp azért, mert hamar rájön a másik fél, ha nem gondoljuk komolyan azt, amit mondunk. Tanuljunk meg egy-két olyan technikát, amit azonnal használni tudunk, ha visszajelzést kérnek tőlünk.
Írásban vagy szóban? Nem mindegy. Más a hatása időben is és térben is. A hatékonyság (és, hogy egyáltalán célba ér-e) függ a befogadótól is: van, aki csak írásban szeret visszajelzést kapni, hogy legyen ideje és tere egyedül feldolgozni, másoknak hozzáadott értéket jelent a személyes, szóbeli, esetleg a munkatársak előtt adott visszajelzés. El kell döntenünk azt is, hogy megerősítő vagy építő visszajelzést szeretnénk adni.
Leíró jellegű és ne terjengős, elmélkedős visszajelzést adjunk: a pozitív teljesítményről, cselekvésről, viselkedésről, reakcióról. Tényeket soroljunk, ne következtetéseket. Beszélhetünk arról, hogy az adott cselekvés, viselkedés hogyan csapódik le bennünk, de ezt tegyük értékítélet mentesen.
Nehéz visszaemlékezni hetekkel, hónapokkal ezelőtti eseményekre, így érdemes azonnal visszajelezni, ha valami hatott ránk, hogy a másik fél pontosan be tudja azonosítani, melyik cselekvését ismételje / ne ismételje.
Az „ügyes vagy” nem visszajelzés, a „hasznos nekem ez az Excel táblázat, mert színes és átlátható, és nem hosszú” – az. Azt emeljük ki, amit szeretnénk újra látni / tapasztalni (vagy azt, amit egyáltalán nem).
A másik cselekvése, szava, tette mit vált ki belőlünk? Beszélhetünk az érzéseinkről, nem leszünk kevesebbek tőle, és mindig tartsuk szem előtt: a visszajelzésünk egyben elmondja azt is, mit tartunk kiemelésre érdemesnek, milyen preferenciáink vannak, mit tartunk fontosnak, hogyan hatnak ránk a másik cselekvései, viselkedése.
További bejegyzéseink